2012. április 14., szombat

Két milliárd és az előbújás…

Utolsó bejegyzésem óta eltelt pár nap, ebben a pár napban elhatároztam elmondom anyunak, hogy meleg vagyok. Volt időm gondolkodni, mérlegelni, de nem ez segített az elhatározásban.
 Ezt a legkedvesebb unokatestvéremnek köszönhetem, nem terveztem, hogy előtte is megnyílok, mert megfogadtam, amíg anyu nem tud, róla addig másnak nem mondom el.  De bizalmával és őszinteségével arra késztettet, hogy elmondjam neki.
Beszélgetésünk során kiderült, az ő anyukája, az én anyum testvére már beszéltek rólam, a melegséget illetően. Ez kicsit meglepett, de örömmel is eltöltött, amiért nem kell mindent egyszerre a családomra zúdítanom. Aznap este korán lefeküdtem, zenét hallgattam, gondolkodtam, míg nem elbőgtem magam. Ekkor jött az elhatározás, egy rövid levélben össze is foglaltam, mit szeretnék elmondani. Végül nem volt meg a megfelelő környezet és hangulat az előbújásra.
 Így továbbra is az én titkom maradt mindez.

Emellett kitöltöttem egy lottószelvényt is, másodikat életemben, ma húzzák ki a nyertes számokat, tessék szurkolni. Elgondolkoztam mire is költeném azt a rengeteg pénzt - Történelem tanárom szerint képtelenek vagyunk ekkora pénzösszeget elkölteni, teljesen idiótának nézett bennünket, amikor azt mondtuk, el lehet költeni – elsősorban megvenném mindazt, amire valaha is vágytam, de mindenképpen támogatnám a meleg közösségeket is.

A tegnapi napom befejeztem a fiúk a klubból utolsó évadát is. Kicsit sajnálom, amiért vége van, nagyon megkedveltem a sorozatot. Mellesleg jól sikerült az évadzáró epizód, mikor azt hinné az ember minden úgy lesz, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, akkor minden a feje tetejére áll. A sorozatról már egy korábbi bejegyzésemben írtam néhány sort. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a sorozatokat.
Sorozatokról jut eszembe egy remek könyvsorozat: True Blood – Inni és élni hagyni
A szerző: Charlaine Harris mesterien népesíti be a világot vámpírokkal, vérfarkasokkal, tündérekkel, alakváltókkal. Mellesleg a könyv alapján sorozat is készült, az HBO-nak köszönhetően. A vásznon megjelenő történet sokban hasonlít a könyvhöz, de én mégis azt, mondom, hogy a könyv is és a sorozat is önmagában véve nagyszerű, a kettőt összevetve viszont vannak hiányosságok, eltérések a sorozatot illetően. Ilyen például a meleg Lafayette szerepe is, aki a könyv szerint elhalálozik, de a sorozat tovább éltette karakterét. Minden esetre ajánlom mindkettőt, a könyv és/vagy a filmszeretőknek.
Itt van néhány link, azoknak, akiket bővebben is érdekel:

1 megjegyzés:

  1. A fiúk a klubból volt az első ilyen sorozat az életemben, bár igaz, én csak a YouTube-ra feltöltött, rövidített változatot néztem végig, de arra is elég volt két éjszaka. :D Ez valamikor 2012 tavaszán lehetett. Nem is olyan régen...

    VálaszTörlés