Jelen bejegyzésben a szórakozóhelyeket szeretném bemutatni, noha én még csak egy kávézóban voltam idáig, amiről egyébként egy korábbi bejegyzésben már olvashattatok. De ami tapasztalatot idáig szereztem, azt megosztanám. Nem kívánom felsorolni mindegyiket, csak egyet kettőt kiemelnék, majd bővebben akkor írok egy-egyről ha már saját élményeim is adódtak.
Első sorban a Habrolót említeném, ahol már én is jártam. Igen hangulatos hely, első benyomásra családias, kellemes légkör, ingyen wifi. Az árakat kicsit sokallom, de belefér. Akik még nem voltak melegbarát helyen, azoknak kezdésnek kiváló élményt nyújt, már csak a tudat is, hogy valóban nem vagy egyedül. Mikor én voltam fiatalok nem igazán voltak, inkább a középkorúak voltak jelen. Minden esetre egy fiatalabb sráccal találkoztunk, akitől kértünk egy kis útmutatást a szórakozóhelyeket illetően. Ő az Alteregót ajánlotta, elmondása szerint exkluzívabb és ide már fiatalabbik is járnak. Egyébként fenntartanak egy Discot és egy kávézót is. Következő úti célom ez a hely lesz. Amitől óva intettek bennünket az a Coxx és az Action Bár. Azt hiszem nem kell sok kommentár, ha valaki a honlapon körülnéz tudja milyen típusú szórakozóhelyek. Számomra ami még barátságosnak tűnik az a Café& és a WhyNote Café and Bar. A többi szórakozóhelyről egyenlőre többet nem tudok elmondani, persze az alábbiakról sem sokat, de idővel bővítem ezen információk gyűjteményét. Bővebben tájékozódni, a bárokról, eseményekről ITT tudtok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése