Ahhoz képest, hogy ezt a napot vártam a legjobban az utóbbi
egy-két évben. Most, amikor ott álltunk, az a bizonyos érzés a végéről nem jött
el. Még most sem tudom átérezni. Felfogni felfogtam, de nincs olyan érzésem,
hogy már vége, vissza már nem vezet út. Valóban az írásbeli vizsga a jövő héten
lesz a szóbeli pedig majd jó egy hónap múltán. Talán majd a banketten kellőképp
át tudom érezni azt, amit a ballagáson nem sikerült. Anyuék nem voltak, de nem
is tűnt volna fel, ha nincsenek, mert még a jelen lévőket is csak egy
pillanatra vettem észre. Belőlem nem sokat láttak, tekintve arra, hogy ők is én
is ültem. Másfél órás esemény alatt sor került az osztályok jellemzésére,
dicséretére, diákok kiemelésére valamint a jutalmas, díjak kiosztására. Az
igazgatói beszéd után már csak egy gyors osztályon belüli jutalomkiosztásra
került sor. No és megint előjött a metakommunikáció, mikor is osztályfőnök mentegetőzéssel
kezdte a könyvek átadását. Mindezt bizonyítja, hogy tudtam a könyvek valójában
úgy vannak lerakva, ahogy ő sorba rakta. így az a kijelentése, hogy nem
fontossági sorrendben osztja ki a jutalmakat már is nem helytálló. Ami kissé
meglepett, hogy én is kaptam könyvet. Nem számítottam rá, de ezt sem
osztályfőnöknek köszönhetem, hanem a barátaimnak, hiszen ők harcolták ki nekem.
Tény, hogy sokat tettem az iskoláért közösségi szinten, és még annál is többet
az osztályért, csak hát az osztályfőnökkel való viszonyom nem mondható épp
meghittnek. Minden esetre jó élményekkel
tudhatom magam mögött a ballagást is. Ismét egy jó adag pozitív energiát
kaptam, ami remélem, kamatozik az érettségi folyamán.
A hétvégét vidéken töltöttem a nagyszülőknél. Kicsit relaxáltam, távol a városi
zajoktól, a rohanástól.
Jelenleg a kollégiumi szobámban ülök és frissítem a Blogot. Aludni kellene, mert érettségizni csak kipihenten lehet, mondja a sokaság, de ha egyszer nem megy, akkor nem igazán lehet erőltetni.
Kezdem a magyarral és végzem a némettel. Tollak bekészítve. Csoki elraktározva. Víz lehűtve.
Ha mindennek vége, holnapi születésnapom alkalmával a hétvégén kirúgok a hámból.
A magyart érettségi mikéntjéről a következő bejegyzésben olvashattok.
Jelenleg a kollégiumi szobámban ülök és frissítem a Blogot. Aludni kellene, mert érettségizni csak kipihenten lehet, mondja a sokaság, de ha egyszer nem megy, akkor nem igazán lehet erőltetni.
Kezdem a magyarral és végzem a némettel. Tollak bekészítve. Csoki elraktározva. Víz lehűtve.
Ha mindennek vége, holnapi születésnapom alkalmával a hétvégén kirúgok a hámból.
A magyart érettségi mikéntjéről a következő bejegyzésben olvashattok.
Gratulálok a ballagásodhoz ! Nem ismerlek, de a könyvet biztos megérdemelted !!! Holnapra HATALMAS szekérrel! Most meg marssssssss az ágyba aludni/de legalábbis pihenni !!!!
VálaszTörlésKöszönöm. Személy szerint nem gondolom, hogy nekem kellett volna kapnom, de jól esett, hogy igen. Köszönöm. Az alvás nálam csak korlátozza képességeim, mindig is frissebb vagyok, ha keveset alszom. :D
VálaszTörlés