Erőszak...

A mai nap során elgondolkoztam az erőszaknak mégis milyen formái vannak. Tény, a fizikai erőszakot mindenki ismerni, na de mi van a pszichés erőszakkal. Elítélhetünk valakit, mert a pszichésen olyan terrorban tart valakit, hogy az kihat a mindennapokra? Több nézőpont, több vélemény. Csupán arra vagyok kíváncsi mi a helyes az ilyen események láttán. Ugye, azt is mindenki tudja, hogy van jogos és jogtalan vádaskodás. Egy külső szemlélődőnek, aki csak felszínesen ismeri a dolgok hátterét, miként mondható az, hogy helyesen cselekszik, ha közbeavatkozik. Vagy mondok egyszerűbbet, mit tehet egy ilyen esetben. Adott két személy, az egyik a vér szerinti szülő, a másik a mostoha. Noha a mostohát is és a rendes szülőt is egyformán kedveled, akkor egy olyan helyzetben ahol ők ketten veszekednek, mi a teendő. Nem ismered a hátterét, nem tudod mi az alapja, csak annak vagy szem és fül tanúja, ami éppen történik. Az ösztönök, mindig a gyengébb védelme mellett állnak, de a racionalitás szempontjából az mellé állnál, akinek igazat adunk. A mivel tartozunk szüleinknek alapján egyértelmű, hogy a vér szerinti szülőhöz fogsz pártolni. Azonban ha a másik fél immáron nagy szerepet töltött be az életedben, mondható-e egyenjogúnak. Ha igen a mivel tartozunk a szüleinknek értelmezés hasztalan. Az erőszak fizikai megnyilvánulása, ha az testi sérüléssel is jár bűncselekmény. Ha ilyen nem történik, de az úgynevezett lelki terror jelen van, az is bűncselekménynek titulálható? Ezt is törvény bünteti, tehát igen. Feljelentést is tehet az ember, de ha a résztvevő felek ilyennel nem élnek, akkor jogunk van-e ilyen cselekedethez folyamodni? Érdemes-e közbeavatkozni? Ha igen, kinek adj igazat? Ha nem, miért nem?
Nos, a fenti NAGY kérdések, akkor születtek, mikor ismételten egy családi veszekedésnek voltam szem és fül tanúja. Mind anyu, mind nevelőapám mondanivalójában látok igazságot. Mindennek persze a megélhetés című túlélőjáték az alapja. A tegnapi veszekedés fő kiváltó oka egy Francia krémes volt, amit öcsém nem kért, abból sértődés lett, majd veszekedés. Igen, ilyen apró csekély dolgokon is lehet miről vitázni. Ezzel persze előjönnek a régi viták. Ma bennünket is belevontak. Nem elég, hogy halljuk, mert hát nevelőapa, amikor ingerült, szerencsére nem a fizikai levezetéssel nyugtatja magát, hanem a szavak erejével és mikor már sikerült belelovagolnia magát a menthetetlen állapotba, akkor már a hangja is megemelkedik. Előjönnek a csúnya szavak.
Ma tanúja voltam, hogy válik egy ember idegileg annyira megviselté, hogy az már rettegésben nyilvánul meg. Majd a rettegés szüli meg a harcost. Veszélyérzetkor három fázison megyünk keresztül, elsőként megdermedünk, majd menekülünk és mikor már nincs hová menekülni jön elő a harcos énünk, mikor is kockáztatva szembeszállunk a félelem forrásával. Ezt végignézni külső szemmel nem volt egyszerű, hát még aktív szereplőként részt venni benne.
Öcsém nem kis meglepetésemre, amellett nyilvánította ki véleményét, amit én nem akartam és nem is szerettem volna kimondani, mert egy gyermek, azt hiszem mindig az édesanyja felé fog húzni, ha ő van a tűzvonalban. Természetesen ez a nyomás neki nem tesz jót. Mindez mutatkozik a tanulásában is. Ennek a bejegyzésnek a megihletője ő volt. Anya mondta neki, hogy tanulja meg a verset, mert holnap kérdezni fogják, tesóm persze nem akarta, már ki is számolta hányas lesz, ha holnap egyest kap. Inkább a könnyebb utat választja, amit most megértek, de azt nem, hogy elhangzott a szájából egy olyan durva obszcén szó anyunk felé, ami ezelőtt soha. Még most is őrlődik, de az idejéből kitelik megtanulni. Anyunak láthatóan rosszul esett. Persze melyik anyukának ne esne rosszul, fiától ilyet hallania.
Történik mindez, értem itt a családi veszekedést, ismerősök, barátok elfordulását, akkor mikor már kezdtem boldognak hinni magam. Tudhattam volna, hogy egyszer úgy is vége szakad, de jóhiszeműen bíztam a változásban. És most is érvényesül az, Aminek kezdete van egyszer véget is ér szabály, csak hát nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar.
Holnap kiköltözés lenne a kollégiumból, de hát nevelőapám elment az egyetlen kocsinkkal, már készültem rá, hogy visszamegyek vonattal és majd valamikor hazafuvarozzuk a cuccaim, de most szólt, hogy nyolcra hazaér, utána elvihetem a kocsit. Nem sok kedvem van este kocsikázni, mivel hogy elég rég óta nem vezettem, meg itt Pesten nem is nagyon szeretek, eléggé ideges leszek az itteni sofőrök türelmetlensége okán. Jelen pillanatban nem sok választásom van.
Egyelőre ennyi, legközelebb holnap jelentkezem a német érettségi beszámolójával.