Ha jól számolok...

Ha jól számolok, tizenegy napja nem tettem közzé megjegyzést. Úgy hiszem, most itt az ideje összehozni valamit. Nem sok mindenről tudok beszámolni, de amiről be tudok, arról igyekszem számot adni.

Büszkén mondhatom, ezen esetben írhatom, hogy berendezkedtem. Természetesen van még mit alakítani, de az csak apróságok. Inkább csak a dizájnt szolgálják, ami sokat dob a szoba hangulatán. Egy szép függönyre, szőnyegre, ágyneműre és, éjjeliszekrényekre és ágyneműhuzatra van szükségem.

Mindezt szeretném a héten magaménak tudni, de elképzelhető, hogy nem jön össze.
A mai nap is úgy indult, hogy a maradék dolgokat a költöztetők áthozzák. Szokás szerint megint változott a program. Mondjuk nem is baj, mert nem úgy indult a reggelem, ahogy terveztem.
Ébredés és a rutin e-mail ellenőrzés után nem sokkal később vissza is aludtam. Sikerült negyed tizenkettőkor anyunak felkeltenie, ugyanis fogászatra volt időpontom.
Alig bírtam felkelni, de nagy nehézségek árán csak sikerült eltámolyognom a fürdőig. Vettem egy hideg zuhanyt, amivel életre keltem. Fel is dobódtam, miközben zenét hallgatva, a ruháimat vasaltam. Háromszor mostam fogat, majd el is indultunk.

A rendelőben kedvesen fogadott bennünket a doktor néni, elöljáróban elmondta, hogy a fehérítés után nem ehetek, ihatok semmi színeset. Tejbegríz, joghurt, kefir, esetleg túrós tészta, ami szóba jöhet. Remek, mert ezeket nem szeretem. Nem is igazán reggeliztem, de hát a szépségért szenvedni kell, ahogy mondani szokás. Kismilliószor szóltak, ha csíp, fáj vagy szúr, szóljak, vagy jelezzek. A közel másfél órás procedúra alatt csak akkor éreztem némi fájdalomnak nem igazán nevezhető érzést, amikor a fogkő eltávolításkor mélyen az ínyem alá tolta az eszközt. Elég kellemetlen volt, viszont magasabb a fájdalomküszöböm, ami ilyenkor mindig jól jön.

A lámpás résznél, mikor a fogakat világítják, azt hittem unatkozni fogok, de szerencsére a rádióban jó zenék mentek, így elmúlattam az időt. Tudtam, ha 3-4 szám lement, akkor vége az első körnek.
Ezen élmény alkalmával megnézhettem a teljes fogsoromat egy kamera segítségével. Tiszta érdekes volt, mondjuk, engem minden érdekel, ami az emberrel és az egészségüggyel kapcsolatos.
A kezelés során nem éreztem semmit, így nem is szóltam, hogy problémám van. Mikor végeztünk az ínyem egy ponton kifehéredett, mert rákerült a gél. A doktornő kérdezte, hogy miért nem szóltam, akkor leszedte volna. De hogy szóljak, ha nem éreztem semmit. Sebaj, azt mondta elmúlik.
Holnap reggelre nyeri el végleges színét, de már most sokkal fehérebb, mint volt.
Plusz még kiderült az is, hogy fogpótlásra is szorulok, az egyik hátsó fogammal. Már időpontot is kaptam, így azt is rendbe tetetjük. Sokévi fogszabályzó után, olyan fogaim lettek / lesznek, amikkel szívesen mosolygok.

Holnap elvileg, ha nem változik a terv, akkor a költöztetők most már tényleg jönnek, így a maradék két szobabútorom is a helyére kerül. Lassan de biztosan kialakul a teljes kép. Bár a könyveimmel bajban vagyok. Mert nincs polcom, így kénytelen leszek valami megoldást találni az elhelyezésükre.

Tudtátok, hogy a True Blood ötödik évadának első része már letölthető? Bizony, még nem láttam, mert csak nem rég értem haza, de még a mai nap folyamán szeretném letudni. Nagyon kíváncsi vagyok. Közben eszembe jutott, hogy megvan két, olyan könyv a sorozatból, amit még nem is olvastam. Nem tudom, hogyan felejtkezhettem el róla. Előzetes itt bal oldalon.

Lesz mit pótolnom, de nem akarom most elkezdeni, elvégre tanulni sem ártana az érettségire. Holnap ki fogom őket nyomtatni, már elterveztem, úgy is útra kell kelnem, mivel be kell fizetnem a 22.-ei vacsorát. Így két legyet ütnék egy csapásra. 

Szerdán pedig egy különleges emberrel fogok találkozni, amolyan mini Blogger találkozó. Odeeey, az élni és élni, hagyni Blog szerkesztője, ellátogat Budapestre, én pedig útitársa leszek erre a napra. Ha valaki nem tudná, kiről beszélek, ITT megtalálhatjátok őt, de az olvasottak listában is megtaláljátok. Szóval a következő bejegyzésben, ennek a beszámolójával jövök.

Amúgy ez a bloggeres dolog, annyi szempontból nagyon jó, hogy elég sok embert megismerhettem általa. Jobbnál-jobb ismerősökkel, barátokkal lehettem gazdagabb. Valamint, már oda se szoktam nézni a billentyűzetre, csak az ujjaim mozognak sebesen.

A bankett is közel van, a szóbelik utolsó napjára esik. Mikor még csak tervezgettük a dolgot, foggal, körömmel harcoltam egy remek helyért, tény hogy kellett volna valamit fizetni, de azért amit kaptunk volna, azért igazán semmiség lett volna az összeg. Sőt, élőzenei produkciót is tudtam volna szervezni. Olyan ételt kaptunk volna, amiről sokan még nem is hallottak.  A menüben benne volt egy Welcome Drink, egy előétel, egy főétel és egy desszert. Pluszba én még egy szórakozóhelyet is le tudtam volna foglalni, ahol utolsóként együtt egy hatalmasat tudtunk volna bulizni.
De le lettem szavazva, mert sokat kell fizetni. Sajnos itt is az osztály azon fele billentette át a dolgokat, akiknek nem jó az, amit más csinál, főleg nem én. Pedig ha két emberrel többen állnak a mi oldalunkra, akkor az én ötletem valósult volna meg. Ehelyett egy olyan étterembe megyünk, ahova alig férünk be, ahova nem igazán lehet kiöltözni, főleg nem a lányoknak, mert Bokszokba fogunk ülni. A tanárok meg külön asztalt kapnak. Elvileg ide nem kellett volna semmit fizetni, de nem olyan régen kiderült, hogy mégis kell fizetni. Mikor megtudtam széles kaján vigyor terült szét az arcomon.
„Na, most megszívtátok.” Gondoltam magamban, hiszen egy minőségileg jóval alacsonyabb helyért fognak fizetni. Ja és a menüválaszték igen nagy, főleg spagetti téren, illetve rántott húsokból.
Mindegy nem bosszankodom. Egy estét én is kibírok egy ilyen helyen.  Amúgy magával az étteremmel semmi gond nincs, ha egy baráti vagy családi vacsoráról van szó, de egy ilyen iskolai eseményre már nem alkalmas. Főleg, hogy egy korábbi osztály már tartotta ott, akik csak nem fele annyian voltak, mint mi és ők is szűkösen fértek el.

Közben megkaptam a barnító injekciómat is. Én mondjuk nem látok magamon változást, de anyuék szerint már nem vagyok olyan fehér, mint korábban. Kíváncsi leszek a végeredményre.

El is felejtem említeni az írásbeli érettségik eredményeit. Nem úgy sikerültek, mint amit vártam, de nem is olyan rosszul.
Én a magyart gondoltam a legjobban sikerültnek, közben hármas lett. Levonták a helyesírásra levonható összes pontot. De úgy tűnik a filozofálgatásom jó lett, mert tartalomra 20-ból 17-et kaptam. Egy két százalék és négyes.
A történelemhez úgy álltam hozzá, hogy csak a kettes legyen meg, nagyon nem szeretjük egymást. Nem kis meglepetésemre négyes lett.
A német szintén négyes, bár eleinte azt hittem, hogy ötös, de kiderült ez nem száz pontos volt, így csak négyes. 

A matek, ahogy sejtettem kettes lett, 35%-al. Nekem ez bőven jó, mert a matek nem igazán, ment ebben az utolsó két-három évben, persze minden tanárfüggő. Azért ez meg is látszik, mert ugye két csoportra voltunk bontva, a másik csoportnak végig egy tanára volt. Ott hármasnál rosszabb nem is lett. Nekünk szinte minden évben más volt. Ez alól kivétel az utolsó két és, ahol is egy tanárunk volt, de ő meg nagyon elméletis. A négyzetrácos füzetem tele van írott szöveggel. Ha nem tudnám, mi van benne, azt hinném magyar füzet. Tény, hogy jó tanár, de nem középiskolába való. Inkább ment volna egyetemre tanítani. Az infó ugye meg már megvolt a tavalyi évben, az ötös lett.

Azt hiszem mindenről írtam, amiről szerettem volna, ha netán eszembe jutna valami, azt egy következő bejegyzésre hagynám, most egy zenével zárnám soraimat. A választottam pedig nem más, mint a 2009-es Eurovíziós dalfesztivál norvég győztese, Alexander Rybak. Igazán megkedveltem az elmúlt napokban, le is töltöttem az albumait. Ezen kívül ajánlom, még a Suomi vagy a Funny Little World c. számát is, de úgy igazából az összeset.