Hosszas hallgatásom után...

Hosszas hallgatásom után ismét itt vagyok, ahogy ígértem egy tartalmas bejegyzéssel. Most, hogy hivatalosan is befejeztem középiskolai tanulmányaimat, azt hiszem ideje kicsit élni is. Mindeddig csak voltam és léteztem. Nem nagyon csináltam semmit. Ingáztam az Iskola, Kollégium és az Otthon háromszöge között. A barátok, kikkel öt éven át együtt küzdöttünk az iskolapadban, akikkel kirándulások hadát tudhatjuk magunk mögött, most mind szétszélednek. 

Nekem ez az utolsó évem egy igazi megpróbáltatás volt, de nem tanulmányi téren. Ezen utolsó évben elérkeztem egy elágazáshoz. Ha helyesen választok, a helyes úton haladhatok tova. Ha viszont ismét egy romlott útra térek, az életem egy újabb szakasza tele lesz csalódással, keserűséggel.
Most már tudom, hogy helyesen választottam meg az utam. Személyesen is megismerkedhettem a Boldogsággal. Nem akartam új életet kezdeni, és nem is fogok, csupán a régit zárom le egy lakattal, amit néha-néha kinyitok, hogy az emlékek eltöltsenek. 

Arra az elhatározásra jutottam, hogy a régi kapcsolataimat hagyom fellazulni. Az erősebbeket szinten tartom, de a gyengéket hagyom elszakadni. Több időt akarok fordítani magamra és a saját boldogságomra, mindezt persze csak úgy, hogy más boldogságán nem gázolok át. Ezzel egy időben az új ismerősökre és barátokra is több figyelmet és időt szeretnék fordítni. 

Célom a nyári szünetre nem nagyon van. Csupán szeretném magam jól érezni.

No, akkor nézzük, csak miről is kell számot adnom:

A legutolsó, program, amit leírtam, az egy találkozó Daniellel, illetve egy a Múzeumok Éjszakája.
Hát a szombat esti program nem volt semmi. Az egészben a legjobb talán a várakozás volt, a Váci utcában, hogy megnézhessük a Bodiest. Összeismerkedtünk egy családdal, ahol az anyuka végigsöpört a beszédével. Sokat nevettünk, majd az utolsók között bejutottunk szerencsére. Nem tudom, hogy, akik utánunk álltak sorban, azokat beengedték-e. Ez már a nem is tudom, hányadik találkozónk volt, de még mindig remekül éreztem magam Daniel társaságában.

Mozi, Vacsi, Gyilkosság!

 A következő hét is hasonló élményekben gazdag felejthetetlen programokat tartogatott. Voltunk moziban. Itt meg kell jegyeznem, hogy az elmúlt hetekben többet voltam moziban, mint az elmúlt néhány évben. Volt séta a Duna parton - ez a helyszín még érdekes lesz a következő bekezdésekben – a Margit szigeten, a Citadellánál, meg úgy a városban. Minden egyes program, csak megerősített abban, hogy én mennyire imádok vele lenni. 

Eljött a gyilkosság napja is. Előtte persze lázban égtem, hogy mit fogok felfenni, így el is mentem öcsémmel vásárolni. Persze, nem azt vettem fel, amit megvettem, vagyis csak részben.
A Gyilkosság a Vacsorán egy remek program, ajánlom mindenkinek, aki többre vágyik egy egyszerű vacsoránál. A színészi játék nem volt kiemelkedő, de nagyon élvezetes volt. Az hogy mi is épp olyan részesei vagyunk a jeleneteknek, mint maguk a színészek teljesen elvarázsolja az embert.
Egy fiatalabb párral kerültünk egy asztalhoz. Nem sokkal kezdés után jöttek is a színészek. Egy halotti toron ültünk. Minden asztalnál bemutatkoztak. Az én kedvencem Greta volt, aki az irányítót játszotta. Az én foglalkozásom az est alatt fotográfus lett. Kedves Greta még fel is ajánlotta, az egyik Galériájukat, hogy kiállíthassam a képeimet. 

Bonyolódtak a szálak, mikor egy nem várt személy tűnt fel a színen. Gyanakodtam én erre a személyre, de az est folyamán teljesen elterelődött róla minden gyanúm. Végül is a gyilkost megtaláltuk, az indítékot is, és a gyilkosság kivitelezésére is fény derült. De az egész hátterében álló aprócska kis szerelmi szálról, összeesküvésről fogalmam sem volt. De azt hiszem senkinek. Nagyon jó volt. A vacsora finom ízletes volt. A hangulatról pedig egy idősebb, központi szerepre vágyó férfi gondoskodott, amikor is felháborodva távozott az eseményről, mivel nem kapta meg a kellő figyelmet. Távozáskor még annyit mondott: „Egy nagy kula az egész.” 

De nem volt az. Nagyon is élvezhető este volt, gondolkodom még egy ilyenen, ott más a történet és a helyszín is.

Tanulj...Tanulj...Tanulj!

Eljött a hétvége, ahol is tanulni kellett volna. Igyekeztem, de nem tudtam a közel 80 tételt elsajátítani két nap, leforgása alatt. Már a végén csak arra törekedtem, hogy legyen valami fogalmam mindegyik tételről.  A nyelvtan ment a legjobban, a töri kevésbé, a magyar meg egyáltalán nem akart megragadni. Holott, abból mindig is jobb voltam, mint töriből. Azon izgultam, hogy ne hétfőn kerüljek sorra. Hát igen a szervezés elég érdekes az érettségit illetően, csak a megnyitó napján derül ki, hogy ki mikor fog szóbelizni. Ezért a három napból, ha szerencsés vagy, akkor csak kétszer kell bemenni, egyszer a megnyitóra és egyszer a bizonyítványosztásra. A felet pedig e napok valamelyikére esik. 

Nagyon szerencsés voltam, mert én a szerdai napra estem, a bizonyítványosztásra. Így volt még egy kis időm a felkészülésre. Nem vittem túlzásba, de azért készülgettem. Kedden már csak egy tétel volt, amiről fogalmam sem volt. Mert nem dolgoztam ki. Csak reménykedtem, hogy nem azt húzom.

Elég para voltam, mikor már a folyosón kellett várakoznom, hogy behívjanak. Fel alá járkáltam, azzal a gondolattal nyugtattam magam, hogy ha ennek vége, akkor minden probléma nélkül lehetek együtt Daniellel. Némettel kezdtem, mivel senki más nem volt bent, aki németül folyékonyan beszélt volna, így mondhattam bármit. Így is lett, mivel el se olvastam a feladatot, már kezdte is a tanár. Felvettem a beszélgetés fonalát, de nem értettem mit kell csinálnom. Rövid időn belül leesett, hogy szobát kell bérelnem. Aztán kiderült, hogy nem is, hanem szobatársat keresek. Nem volt gond, azonnal kapcsoltam, magyaráztam össze-vissza. Még azt is kimagyaráztam, amikor megkérdezte, ha magyar egyetemen akarok tovább tanulni, akkor miért Salzburgban keresek szállást. 

Jegyet nem javítottam a felelettel, de százalékosan feljebb hoztam, ahhoz képest, hogy mióta megvan a nyelvvizsgám a németet messziről kerültem.

Magyarral folytattam, Móricz Zsigmondot húztam. Életrajzból semmi nem rémlett, a kisepikákra sem emlékeztem, de elolvasásuk után beugrottak a dolgok. Feleletemmel egy teljes jegyet javítottam.

Töri. Na, hát ez volt a legérdekesebb. Egy tételt tudtam úgy isten igazából, ha azt húzom az ötös is meglehetett volna. Ehelyett kihúztam a Párizs környéki békéket, amiből jóformán semmit nem tudtam. Sebaj, ott voltak a források a térkép. Kiírtam minden adatot, felépítettem egy feleletet. Aztán mikor magyarázok, hogy ez meg ez, hogy volt, a tanár leállít, hogy ez nem szerves része ennek a témának, így beszéljek a gazdasági hatásokról. -.-

Ha nem állít le, még úgy is tűnhetett volna, mint ha tudnék valamit. Így meg csak hebegtem, habogtam. Jöttek a kérdések. Erősen ráztam a fejem, hogy jelezzem, fogalmam sincs. Egész öt év alatt, kettes voltam történelemből. Nem vártam volna, hogy négyes írok írásbelin, így nagyon nem is érdekelt, hogy hányas lesz a törim. Nekem sehova nem kell, így érdektelen. Feleletemmel sikerült jegyemet hármasra rontanom. Ami ebben a meglepő, hogy még sokan másoknak is ugyan ez volt a sorsa. Még a százalékos levonás is megegyezett.

Most már vége. Nem kell többet aggódnom a tanulás miatt. Egyelőre persze, de az majd csak a jövő zenéje.

Túl az ötödiken!

Ez a cím, akkor lett volna aktuális, most viszont javítanám a Túl a sokadikon!-ra. Már össze sem tudnám számolni, hányszor találkoztunk Daniellel. Egyre csak erősödött bennem egy érzés, amit visszafogtam, mert félek a csalódástól. Minden egyes közös program táplálta ezt az érzést. Melyet még soha nem éreztem. Egyszerűen gyönyörű és mámorító, ugyan akkor rossz érzés is, mert ha nem enyhíti az ember, teljesen a hatása alá kerül.

Jó ideje a gondolataimba férkőzött, ott van mindenütt. De az elmúlt napokban már a szívembe is. Féltem az lenni, most még is az vagyok: Szerelmes.
Nem hittem, belegondolni sem mertem, hogy ilyen hamar, belehabarodom valakibe.
Danielnek köszönhetem, hogy megismerkedtem a Boldogsággal.
Most kicsit nehezen jönnek a szavak, ugyan is folyton ő jár a fejemben és a legutóbbi este, amiről hamarosan beszámolok.

Nem szeretem a Spagettit!

Ez nem igaz, mert nagyon is szeretem. Címválasztásnak viszont nagyon is megfelel. Csütörtökön került sor a Bankettre. A Spagetti-házban volt megtartva, ahol most a kaja pocsék volt, az koktélok undorítóak. A desszert pedig értékelhetetlen. Maga a hely nem volt klimatizált, így jóformán megsültünk. Én az asztalra helyezett reklámtáblákkal legyeztem magam, hogy valamennyire hűsítsem magam. Nem panaszkodom, jól éreztem magam, de lehetett volna jobb is, ha rám hagyják a szervezést és nem dacoskodnak. Elbúcsúztattuk egymást és ezt az öt évet. Vége van.

Felrobbant egy boldogságbomba, avagy a Nap is fényesebben ragyog!

Egyik este összefutottunk. Váratlanul jött, így nem volt eltervezve semmi. Mivel nekem teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, csak vele lehessek, azt szoktam mondani: Daniel, én rád bízom!
Minden bizonnyal ez a kedvenc mondata, tőlem. :D Végül aztán mozi lett a dologból.
A film után sétálgattunk, a hidegben. Ugyanis rendkívül hideg volt. Ezen este, megfogta a kezem, na, ekkor felrobbant egy boldogságbomba. Azonban a hideg betett nekünk, így elváltunk, ami miatt csalódott voltam, de nem lehetett mit tenni. 

Egy másik már általánossá vált mondásunk: Ha nem, hát PERELEK! Ez nevelőfater tanítása révén jött. Ugyanis ha valamit nem lehet normális keretek között elintézni, akkor fenyegetőzni kell. Így ha valami nem a kedvünkre való, akkor perelünk. :D

Azóta, hogy ez a kis boldogságbomba felrobbant, a Nap is fényesebben ragyog, lehet, ezért van most ilyen meleg. :D

A szombat estét és a vasárnap hajnalt szintén együtt töltöttük. Megnéztünk két filmet a Moziban. Majd a Duna parton néztük végig a napkeltét egy padon. Ekkor történt meg, ami miatt mámorban úszom és fél percenként abba hagyom az írást. Elcsattant az első csók.
Több szempontból is első. Első egy fiúval és első Daniellel.
Vannak azok a filmes jelenetváltások, mikor összetörik a képernyő. A csók is ilyen volt, csak erősebben, itt nem csak összetört, itt felrobbant. Oda lett minden gondolatom. Csak a pillanat, az érzés létezett. Most is valahányszor eszembe jut, lefagyok pár másodpercre. És elég sokszor van ilyen.
El kell foglalnom magam valamivel, hogy ne csak rá gondoljak. Elég nehéz ilyen foglalkozást találni, de igyekszem. Alig várom a legközelebbi találkozónkat.

Na, jó, azt hiszem, itt abba is hagyom. A következő időkben talán több időm lesz, a Blogolásra.
Ha valamit kihagytam, e beszámolómból, akkor mindenképp pótolom majd.

Hűsítő szellőket és kellemes napot kívánok!