Három napja...

A tartalomból:

Edzés első kör

Edzés második kör

Szánalmas próbálkozás

Régen volt, de nem is oly rég

Legyen ismét minden a régi

Maják, tündököltek, de a kiállítás bukott

Újabb program kilátásban

Az elmúlt három napban nem sok lustálkodásra hagytam időt magamnak. Minden napra volt valami program. Kezdődött a keddel, mikor is elmentem az első pesti edzésre, hogy megnézzem mégis milyen. A terem kicsi, a társaság jó fej, az edzés hangulatos volt. Noha az oktató nagyon jó szakember, a már megszerzett tudást nem tudja megfelelően visszaadni. Én úgy vettem észre a saját erősítése sokkal jobban lekötötte, mint a tanítás. Ebből kifolyólag nem tetszett, illetve az óra kevertsége 

sem. Nem volt egységekre osztva, nem volt bemelegítés, nem volt egy-egy forma kigyakorlása, egyből szituációs gyakorlatok voltak. Úgy vélem nem fogok ide járni, természetesen itt is lehet tanulni, fejlődni, de én a korábbi edzésekhez viszonyítok, így nekem nem tetszik. Még egy EBMAS-os edző van Pesten, de tőlünk másfél óra útra, így akár visszajárhatnék az előző mesteremhez is, oda is kb. annyi az út.

Így is történt a szerdai napon, mivel magyar pótlás céljából be kellett mennem a suliba, gondoltam elmegyek edzésre is. Hát, ha tud még valakit mondani az edző, aki nincs fent a neten, de oktat Pesten. A suliban elég korán végeztem így volt néhány órám, amivel nem sok mindent tudtam kezdeni.  Többnyire csak üldögéltem a volt kollégiumi szobámban és zenét hallgattam. No, edzésen mindenki, meglepődve nagy mosollyal fogadott, aminek nagyon örültem. És hát ég és föld a két edzés közti különbség. Itt sokkal jobban éreztem magam, ismét azt éreztem, hogy. „Vááá, na, igen ez a nekem való.” Persze majd egy év kihagyás után voltak hiányosságok, de egész belejöttem a végére. Nagyon szívesen járnék vissza, de az utazási költségek, valamint az utazással töltött idő kicsit sok. Mert csak a vonatút egy óra, plusz a tömegközlekedéssel ki kell jutni az állomásra, valamint a gyalogút. Ha jól számolok, akkor havi 16.000 Ft lenne az utazással egybekötve az edzésre fordított összeg. Még gondolkozom, rajta mi lenne a megfelelő, de még ellátogatok itt Pesten a fentebb említett helyre, majd utána hozom meg a döntést. 

Aznap este a villamosra várva odajött hozzám egy idősebb vélhetőleg angol férfi.

-Kérdezte, hogy Do you speak English?
-Mondtam, hogy, Yes, a little.
-Erre ő ezt mondta…………………………………………………………………………………….
................................................................................................................................................................--Mire én: Sorry, but I don’t understand. 

-Erre azt a választ kaptam, hogy:…………………………Station………………………………………

…......................................................................................................................

Eközben megjött a villamosom, valamit azért még próbáltam mondani, de mutattam nekik egy térképet, amiből ki tudják silabizálni, hogy melyik közlekedési eszköz hova visz. Megköszönték, én meg elköszöntem. Ezzel a kis szánalmas angolul próbálkozásommal zártam a napot.

Tegnap az egész délutánom eseménydúsan telt. Még korábban megbeszéltük, volt barátnőmmel, hogy megnézzük a Maják tündöklése és bukása című kiállítást. A helyszínen találkoztunk, de mielőtt bementünk volna, beültünk „ebédelni”. Mivel én ebédeltem mielőtt elindultunk, így csak egy szelet pizzát ettem.  Elbeszélgettünk, már ekkor éreztem, hogy valami nem oké. Ez után felköszöntött, utószülinapom alkalmából, majd bementünk a kiállításra. Rövid volt, néhány kiállított tárgy volt csak, de azért sok mindent megtudtunk a maja kultúráról. A nap folytatásaként elmentünk a Budai Várhoz, felmentünk a Halászbástyára. Mindeközben erősen élt bennem a gyanú, hogy ő vissza akarja állítani a köztünk lévő régi viszonyt. Ő nem sokat változott. Még mindig vannak olyan dolgai, amiktől a fejemet fogom, de nem vészesek. Jól éreztük magunkat. Bár voltak pillanatok, amikor nem tudtam a szituációt kezelni, mivel nem tudja, hogy meleg vagyok. Elmondani nem akarom, legalább is egyelőre. Persze eljött a múlt felidézésének pillanata is, amikor én sok esetben tettem a hülyét, hogy nem emlékszem. Majd az utolsó program gyanánt, a fagyizóban sikerült olyan vágányra terelnem a témát, amivel tudtára adhattam, hogy köztünk nem sok kilátás van párkapcsolatok terén. Láttam rajta, hogy nem épp a legjobb hírt közlöm vele, de nem nagyon volt mit tenni. Úgy vélem jobb volt most tisztázni a dolgokat, mint később. Bár kicsit tartok a makacsságától ez ügyben, de azt hiszem, a későbbiekben tudom kezelni a helyzetet. Minden este az elköszönő puszi alkalmával elég hátra hajoltam, hogy véletlenül se történjen semmi olyan, amiből nem tudok majd kellőképp jól kimászni.
Én úgy gondoltam, hogy mivel már ismerjük egymást, barátok vagyunk, együtt el tudunk menni programokra, mint most is a kiállításra. Ezt ő félreérthette, ami lehet az én hibám, de szerintem nem mondtam semmi olyat, amiből arra lehetett volna következtetni, hogy én többet akarok.
Szóval így zajlottak az elmúlt napok.

A jó hír, hogy úgy néz ki megvették a lakásunkat. Én addig nem örülök, amíg a papírok nincsenek aláírva. De anyuék, azt mondják 100%. Hányszor hallottam én ezt már…
Az én feladatom is ki lett adva. Nézzek utazásokat, mert ha költözünk, akkor elmegyünk külföldre nyaralni. Erről már egy korábbi bejegyzésemben írtam is. Még nem volt időm keresgélni, én szívem szerint valami városnézésre mennék el. Mondjuk Párizsba. Ők viszont a tengerpartra szeretnének menni. Gondoltam, hogy akkor mehetnénk Görögországba. Majd elválik, amit én nagyon szeretnék, az Egyiptom. Viszont az kissé költséges lenne.

A holnapi nap, feltéve, ha nem jön közbe semmi, akkor a Szimpozion klubba fogok ellátogatni. A vendég most Gálvölgyi János lesz. Az est után, pedig ha lesz kedv hozzá, akkor egy újabb szórakozóhelyet látogatunk meg. Ezzel a beszámolóval térek vissza Vasárnap.

Addig is, ha bárkinek van kérdése hozzám, szívesen várom hozzászólásban vagy e-mailben, a queerjacob@gmail.com címre.

Minden kedves olvasónak kellemes hétvégét kívánok!