Noha úgy indítottam az oldalt, hogy megpróbálom a legtöbb
információt összegyűjteni a homo szexualitásról, ehhez képest eléggé csak rólam
szól. Na, majd a napokban pótolom az elmaradásaim. A ma első felét a szóbeli
tételek kidolgozására szántam, a délutánt pedig az edzésre. Ehhez képest
sütöttem és főztem. Nem dolgoztam ki egy tételt sem, és edzésen sem voltam. Ez
annak tudható be, hogy a mai nap csak a távoli kerületben volt edzés, és több
mint egy óra az utazás, így úgy döntöttem maradok a közelebbi klubnál. Itt
viszont csak kedden és csütörtökön van edzés. A mai sütésem eredménye a Jamie
Oliver által ismert Haltorta vagy, ahogy a receptkönyvében szerepel Mesés
Halpástétom. Bár az elkészítési folyamat elhúzódott, mert a tejszín nem
érkezett meg időben a boltból, de a végén rettentően finom lett. Persze se
anya, se öcsém nem szereti az effajta ételeket, így nekem és nevelőapám
feladata lett az elfogyasztás. Anya vargabélest készített, hozzá meggyszószt.
Azt hiszem mondhatóm, hogy a mai nap felszedtem testsúlyom negyedét. Ennek
fejében a holnapi napon méregtelenítek, azaz nem eszem semmit, csak iszom,
persze szigorúan csak vizet.
Könyvolvasásom során egy elgondolkodtató, de igaz részhez érkeztem, amit most meg is osztok veletek. Nem kommentálom, mindenki értékelje önmagának.
„Tegyük fel, hogy mindkét félnek, mind az igazságosnak, mind az igazságtalannak megadnánk a lehetőséget, hogy azt tegyék, amit akarnak, aztán követvén őket, megfigyelhetnénk, hova sodorja egyiket is, másikat is a vágyakozása. Ekkor rajtakapnánk az igazságost, hogy ugyanarra törekszik, mint az igazságtalan, vagyis előnyszerzésre, hiszen az emberi természet arra termett, hogy ezt hajhássza, mint jót és csak a törvénye és az erőszak kényszeríti az egyenlőség tiszteletére. „
Több mondanivalóm nem is nagyon van, illetve még egy gyors köszönettel válaszolnék egy Twitteres üzenetre, hiszen egy újabb olvasó akadt horogra. :D

A következőekben szeretnék egy keveset a múlt eseményeivel
foglakozni, kicsit filozofálgatni, valamint egy kis tudományos részt is
belecsempészni a sorok közé.
hmmmm.. finomabbnál finomabb kaják :D
VálaszTörlésa tételeket illetően ha gondolod, nekem van jó pár kidolgozva , ha küldesz egy tétellistát vagy egy mail címet és ami ugyan az azt szívesen elküldöm, ha gondolod !!(magyar,töri)
Rendben köszi, ha az e-mail címemre küldesz egy üres üzenetet, akkor elküldöm neked a tételeket. :)queerjacob@gmail.com
VálaszTörlés