Mese-Túra

Hol volt, hol nem volt...

Történt egyszer, nem is olyan régen, hogy Nic, ki egy nyüzsgő kis faluban, hol a nap a legfényesebben süt, naplót kezdett írni. Szorgosan, napról napra papírra vetette minden gondolatát. Nem irt bele nagy titkokat, mégis félt attól, hogy egyszer rossz kezekbe kerül, ezért minden benne lévő adatot elferdített, de úgy, hogy az nem tért el a valóságtól. Sorról sorra teltek az oldalak, míg nem valaki a széles e nagyvilágból bele nem olvasott.
 Ezt a személyt Johnnak hívták. John miközben a naplót olvasta egyre csak az járt a fejében ki lehet ez a személy, ki ezeket a sorokat papírra véste. Elhatározta, hogy meg kell ismernie ezt a személyt. Erőfeszítései nem voltak céltalanok. Eljutni ugyan eljutott Nichez, de a naplóban szereplő adatok miatt, valódi kilétét nem sikerült felfednie.
Ennek okán, gyorspostát küldetett eme rejtett személynek, hátha sikerül jobban megismernie.

Nic a levelet olvasva leküzdhetetlen késztetést érzett, hogy válaszoljon a levélre. Ezzel meg is kezdődött hosszas levelezésük. Üzenetek százai cseréltek gazdát, mindeközben egyre többet megismerve a másikból. Különleges kötelék alakult ki közöttük. Noha már tudták egymás nevét, látni még mindig nem látták a másikat, így történt aztán, hogy egy verő fényes délutánon találkoztak. A kölcsönös szimpátia, a közös érdeklődés, a hasonló megélt események és dolgok, erős barátságot kovácsoltak kapcsolatukból.

Teltek múltak a napok, hetek és hónapok, kapcsolatuk szilárdsága erősnek bizonyult, a nagyobb megpróbáltatásokkal szemben is.

Nic teljes szívéből szerette barátját. Soha nem állt szándékában megbántani Johnt vagy megsérteni. Azonban John egy igen makacs ember hírében állott, így soha nem hitte el, hogy Nic valóban annyira szereti, mint mondja, ezért aztán nem is nagyon engedte, hogy szeresse.

Ez még sem jelentett gondot, Nic így is legjobb barátjaként tekintett rá. Szerette minden szeszélyével, helytelen viselkedésével együtt, ugyanis John rettentően szerette a cukorkát, Nic viszont a legkevésbé sem, mégis elfogadta barátja szenvedélyét.

Volt, hogy nagy viharok érkeztek a faluba, mikor napokra mellőzniük kellett egymás társaságát. De mikor a viharok csillapodtak ismét együtt lehettek.

Egy szép tavaszi délutánon a faluba, vándorcirkusz érkezett. Meg is beszélték, hogy megnézik az előadást. Tervezgették, készültek a nagyszerűnek ígérkező eseményre. Azonban egy nem várt betegség ledöntötte lábáról Nicet, ő azonban nem akarta kihagyni a pompás műsort, amit barátjával együtt fog megnézni. Közeledett az esemény, de még mindig nem engedte el a betegség, így megbeszélték, hogy majd a következő alkalommal megnézik a mutatványosok és bohócok parádéját.

A várva várt esemény napján Nic jobban érezte magát, így küldetett Johnnak egy levelet, amiben barátját az eseményre invitálja. Hamar jött is a válasz, melyben az állott, hogy ő már lemondott a programról, noha úgy volt még is elmegy, mert tűznyelő is lesz a műsorban. Végül aztán úgy döntött inkább tesz egy sétát az esti órákban.

Nicnek könnybe labdát a szeme, de nem azért mert nem láthatja a műsort, és nem is, azért mert John nem vele tölti az estét, hanem mert neki még meg sem említette, hogy lehet menni fog a cirkuszba, az se lett volna baj, ha elmegy. Az fájt neki, hogy nem volt vele őszinte.

Aznap irdatlan vihar kerekedett, az eső mindent elmosott, az utak járhatatlanná váltak. Kapcsolatuk ismét megszakadt.

Hogy az óta mi történt kettejükkel? Nem tudni, mert a vihar szűnni nem akaró erővel ostromolja a települést. Bízva bízunk benne, hogy ez a vihar sem lesz másabb, mint a korábbiak és mikor ismét elcsitul Nic és John barátsága ismét rendíthetetlen lesz.

Az alábbi történet mögöttes utalásokkal terhes, szimbolikával teletűzdelt. Mint azt érezhetitek elég gyermeki hangon szóló mese, de ez volt a célom, nem egy homályos történetet akartam írni, azt szeretném, ha célba érne a mondanivalója. De hogy mit is akartam ezzel üzenni? Azt mindenki olvassa ki maga a sorok közül. J

Milyen mélyre megyünk?

A válasz 121m mélyre. Egy blogger találkozó keretében, melyre ezúton is köszönöm a meghívást, ellátogattunk a Pálvölgyi barlangba. Kis kalandunk során megismerkedhettem újabb bloggerekkel, többek között Aubinnel, Ravennel és kedves barátnőjével, Juliskával. Társaságunk jó hangulatához Imo és Fabien is hozzájárult. Mindenkivel sikerült egy keveset, valakivel többet is elbeszélgetni. Remekül éreztem magam, bár a barlangi vezetésünk során kissé sokan voltunk, így a csapatunk szétszakadozott, de végül ismét egyesülve egy étterem-pizzériában folytattuk utunkat. Itt finom ebédünk mellett újabb beszélgetésekre került sor, amit viszont nagyon sajnálok, hogy Ravennel csak igen csekély mértékben sikerült szót váltanom.

Őszintén szólva nekem kicsit rövidnek tűnt a program, de ez nem vett le fikarcnyit sem a program értékéből. Remélem lesz még alkalmam élvezhetni a társaság nyújtotta élményeket.
Ez úton üzenem Ravennek, hogy fogadja meg a tanácsokat, bízzon a tavasz erejében és tudja, hogy (igaz még alig ismerjük egymást, de) itt vagyok, vagyunk.

Legyen szép napotok! J.Q.