2013. április 24., szerda

Varázsló mágia nélkül


Azt se tudom, hol kezdjem. Rég hallattam magam felől, sok minden is történt az óta. De talán ott ahol legutóbb abbahagytam. 

Korábban előrevetítettem, hogy megalakult egy egyetemi meleg kör a Semmelweis diákjainak gondozásában. A csoport célkitűzése, hogy egy olyan közösséget, hozzanak létre az egyetem diákjainak, ahol igazán otthon érezhetik magukat. Tudomásunk szerint, az egyetemen nincs más hasonló LMBT kör, így „ismerkedési lehetőséget kívánunk nyújtani az egyetem LMBTQ fiataljainak, hiszen fontos, hogy a nap, mint nap együtt tanuló, egy intézményben tevékenykedő LMBTQ egészségügyi hallgatók megismerjék egymást”.
Személy szerint úgy látom, ha továbbra is ilyen lelkesedéssel és kitartással folynak a dolgok, akkor akár egy igen nagy közösséggé is kinőheti magát ez az egész.
Jómagam is tagja vagyok a közösségnek, az eddigi üléseken is részt vettem, most pedig indulok, a kulturális szervező címért. Hamarosan elkészül a honlapunk is, így aki szintén az egyetem növendéke és szeretne köreinkhez csatlakozni, az könnyedén megtehesse.

No és hát a magánéleti beszámoló sem maradhat el. Mindenre nincs idő, így csak bizonyos eseményeket emelnék ki.

Kezdjük egy kevésbé kellemes eseménnyel. Az elmúlt hetekben sokat voltunk együtt Klausszal, többször is nála aludtam. No, egyik ilyen ott alvás alkalmával, elmentünk a Mystery Bárba, ahol is Klaus bemutatott néhány ismerősének. Maga a hely nem túlságosan nagy, viszont a hangulat igen kellemes. A pultos/csapos/tulaj pedig eszméletlen jó arc. Ezen az estén Jäger akció volt (1=2), erre mi azért ráalapoztunk keveset. Mint azt sikerült kitapasztalnom, ha fáradt vagyok, nem ettem, akkor csak mértékkel szabad innom. Nem voltam épp szavak embere aznap este. Jóformán csak ültem és tartottam a fejem, ami azért kellemetlen, mert nem így terveztem a bemutatkozásom Klaus barátainak. Mindegy, majd legközelebb odafigyelek az ilyen apróságokra.

Klaus és köztem, azt hiszem a legnagyobb problémát a kötődés fogja jelenteni. Ő ugyanis nagyon tud kötődni, én viszont ennyire nem, vagyis igen, de az már erőlködés lenne, az meg nem tesz jót egy kapcsolatnak. Nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel, ami sokszor megbolygatja a rendet. Azt tudom, hogy nagyon szeretek vele lenni, kedvelem minden együtt eltöltött percet.
Viszont a jóból is megárt a sok, szokás mondani, nos, ez itt sincs másként, nekem kell a szabad tér, kell, amikor csak egyedül vagyok. Mostanában ez nem nagyon volt meg, minden percemet emberek között töltöttem, amitől kicsit be is sokalltam. Mindez pszichésen kihat a közérzetemre. Az elmúlt napokban felborultak a mindennapjaim. A rosszulléteim mindennaposak voltak. 

Eddig bírtam, vasárnap sikerült kicsit csak magammal foglalkozni, egyedül voltam, olvastam, filmet néztem, forró fürdőt vettem. Míg tartott jó volt, de aztán másnap megint ugyan ott voltam. A tegnapi napon a már megszokott módon alig bírtam felkelni, de most már annyira rosszul éreztem magam, hogy minden programomat le kellett mondjam. Egész napomat itthon töltöttem, így volt alkalmam elintézni az itthoni dolgaimat. Végre fellélegezhettem. A ma reggeli ébredésem végre kellemes volt, energikusan indultam neki a napnak.

Egy másik esemény, amin részt vettünk az egy Salsa alap kurzus volt. Klaus és barátnője Christina, valamint jómagam és barátnőm Meredith kis késéssel, de odaértünk a kezdésre. Hogy hogyan is jött az ötlet? A BOA (Biofizika és Orvostechnikai Alapismeretek) tanárunk egyik előadásán megemlítette, hogy hát ő ilyesmit is oktat. Mi kaptunk az alkalmon és elmentünk. Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy jól éreztük magunkat. Még az én bot lábaim is elsajátították az salsa alapjait.
A tanár úr a végén odajött hozzánk, látszott rajta, hogy zavarban van, nem is kicsit. Minden esetre jó volt, bár én hosszú távon nem űzném ezt a sportot.

Könyvfesztivál. Nos, ez egy igazi erőpróba volt számomra, annyi jó könyvet láttam, mind az újak, mind a régiek közül, hogy már-már a kezemet rágtam kínomban. Egyik barátnőm révén megismerkedtem, egy szerkesztővel, bloggerrel is. Még csak meg sem szólalt a csaj, én már akkor imádtam. Hihetetlenül energikus, értelmes, nyílt látókörű. Mosolya és beszéde megbabonázza az embert. Blogot is cseréltünk ezen találkozó alkalmával, őt is megtaláljátok itt jobb oldalon az olvasottak listájában. A legjobb barátaimról ír, a könyvekről. Ahogy írásait olvasom, látom magam előtt, mint ha csak ő mondaná és ez még nagyszerűbbé teszi számomra írásait. Mostantól, ha kritikát, ajánlást keresek, tudom hova kattintsak.
Valamint még egy Bloggal is bővült a lista, Meredith álmokkal teli pompás világának elbeszélésével.


És még egy rövid számadás a Meztelen férfi kiállításról. Blogger találkozó keretein belül sikerült meglátogatnunk a Ludwig Múzeum időszaki kiállítását, mely azt kívánja bemutatni, hogyan változott a meztelen férfi ábrázolása az idő folyamán. Voltak igazán művészi alkotások is a sok –számomra kicsit érthetetlen - kép között. Igaz másik irányban indultunk neki a kiállításnak, így előbb nézelődtünk, aztán olvastuk, hogy mit láthattunk. Ajánlom a kiállítást, mert egy egészen más élményt nyújt, mint mondjuk egy Rembrandt kiállítás. Akit bővebben is érdekel, az a fenti linken tájékozódhat, jegyárakról, nyitvatartásról és a többi kiállításról is. Azért figyelgettem a környezetünket is, a látogatók többségét az idős hölgyek és a melegek alkották, de a művészeti iskolák növendékei is jelen voltak szép számmal.
A kiállítás után egy étteremben pihentük ki a látottakat. Nagyon finom házi limonádé és mesés ebédünk mellett egy jót beszélgettünk. Ismét csak szembesültem, hogy milyen kicsi a világ. De még mindig nem tudom miért lepődök meg ezen. :)
Ja és itt meg kell említsek egy képet, ami a kiállítás alkalmával előjött, nem mellesleg egyik kedvenc képem is. Íme:



A félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy eddig még nem ettem meg senkit, aki levelet írt volna nekem, szóval, aki úgy érzi, az írjon bátran. Maximum egy finom ebédem lesz. :D

GeekLine
Mindenféle kommentelés, magyarázás nélkül egy együttest szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Biztosan többen ismeritek őket, főleg hogy mostanság elég sokszor vannak a toplistákon, most még is kiemelném őket. Mostanság igen csak megkedveltem a csapatot. Eddig egy két számukat hallgattam, most már a teljes albumot beszereztem és egyszerűen mesés. Ők a Bastille. Egyik, na jó, két kedvencemet tőlük ide is biggyesztem a végére. 



No, de ennyi elég is egy bejegyzésre, még a végén elunja magát a kedves olvasó.
Legyen szép napotok! J.Q.

7 megjegyzés:

  1. És tényleg, milyen kicsi az a világ. :)

    VálaszTörlés
  2. Látom, zajlik az élet, kolléga úr, csak így tovább! A spongyabobos kép hatalmas, legalább akkorát nevettem rajta, mint akkor! :) Köszönöm a zenéket, tényleg nagyon jók!
    Egy építő jellegű megjegyzés: ha meg tudod egy kicsit növelni a betűk méretét, és csökkented a kontrasztot azzal, hogy a betűszínt fehérről világosszürkére állítod, hálásak lesznek érte az olvasók!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, már ideje volt váltani arról a sötét, komor kinézetről. Azért halogattam eddig, mert ha én elkezdem variálni a kinézetet, akkor biztosan estig itt ülök és a végén arra jutok, hogy egyik sem tetszik. Most viszont az első szimpatikus dolgot kiválasztva alkalmaztam az új kinézetet. Bár attól tartok ez sem fog sokáig így maradni. :D

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Jajj de későn írok :D A Pompeii-t mindig láttam megosztva, meg beszéltek is róla körülöttem, de dacból mindig azt mondtam, hogy majd ha lecseng, meghallgatom, mert nem leszek birka, nem követek mindenki mást. Hát igen, te meg tudtál győzni, mert amiket eddig kiraktál, mint megfelelt az én ízlésemnek is. :) És tetszik ^^

    (Belezavarodok már, annyi profilom van már bloggeren. Mindig elfelejtem, hogy mindabból a két e-mail címemből, amim van, melyik melyikhez tartozik. :S)

    VálaszTörlés
  5. De drága vagy! :)
    Ahogy így olvastam, szép lassan kezdtem kétségbe esni, hogy te épp befelé figyelős állapotban voltál, én meg jól letámadtalak, pedig azt én is annyira utálom. De ahogy eljutottam a fesztiváli részhez... még szinte el is pityeredtem itt titkon.
    És most megyek is Bastille-t hallgatni!
    Ja, meg tessék sűrűbben írni! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz nap volt számomra a fesztivál, túl sok, jó könyvvel voltam körbevéve és mind azt suttogta vegyél meg. :)
      Igyekszem, igyekszem, csak hát... na jó nem keresek kifogásokat, többet körmölök, amint lement a vizsgaidőszak. :D

      Törlés