Nyereményjáték

Az ünnepi könyvhét alkalmából úgy gondoltam egy kis játékkal kedveskedem az Olvasóknak. Persze nem ilyesmire gondoltam:

Nézzük is a játék lényegét.
Az alábbi űrlap kitöltésével lehet részt venni a nyereményjátékban. Csupán egy egyszerű kérdésre kell válaszolni. A játék a könyvhét, azaz június 6-10-ig tart. Az ebben az időszakban beérkezett helyes válaszok közül kettő nyertest sorsolok, ugyanis két nyeremény is gazdára talál. De, hogy mik is ezek?
Zuzana Brabcová: Gyöngyök éve és Paul Burston: Szégyentelen című könyve.  A könyvekről kicsit lentebb olvashattok bővebben, no de tovább nem is ragozom, aki kedvet kapott az játsszon.

A játék ezen a linken érhető el:

https://docs.google.com/forms/d/1trDNoBMsRhu5XL8pdhTAPTUCIJVQTHm5Q1XfZDZYKqU/viewform

Szégyentelen (Könyv) ismertetője

Martin jóképű, kedves, jóravaló fickó, de a pasija négy év után váratlanul elhagyja egy férfi prostituáltért. Legjobb barátja, John nem nagyon ér rá a lelkét ápolni, mert éjt nappallá téve szexpartnereket keres az Interneten. Másik jó barátja, Caroline szívesen segítene, de hát neki is megvannak a maga problémái. Ő ugyanis meg van róla győződve, hogy kedvese, Graham titokban a fiúkat szereti. Mindezek tetejébe felbukkan Martin imádnivaló, ámde fölöttébb fárasztó apja egy kitűzővel, miszerint: "Büszke vagyok rá, hogy cikis szülő lehetek". Gáz!

Mindezek után Martin azt teszi, amit az ő korában minden önmagát vállaló, büszke londoni meleg srácnak tennie kell: fejest ugrik az élvezetekbe. Beiratkozik egy konditerembe, és beleveti magát a meleg klubéletbe: a drogok, a kőkemény fazonok és a még keményebb zene világába. Ezalatt Caroline is megtanulja, hogy a botrányos életvitelnek ugyanúgy megvan a maga ára, akár az ember lányának... Vajon meddig bírják ezt az életet? Megtalálhatják-e a nagy Ő-t, mikor a szerelem helyett csupán a szex maradt, és az élvezet egyedül a pulzusszám függvénye...?

Paul Burston korunk egyik legünnepeltebb írója. A Szégyentelen mindazoknak tetszeni fog, akiknek valaha is újra kellett tanulniuk a randizás játékszabályait. No meg azoknak is, akiket egy Marco nevű selyemfiúért dobott a párjuk.

(Forrás: www.polc.hu)

Gyöngyök éve (Könyv) ismertetője

A cseh Zuzana Brabcová regénye, amely egy leszbikus szerelem felkavaró, megrendítő története, talán az utóbbi évek legnagyobb visszhangját váltotta ki hazájában mind az olvasók, mind a kritikusok körében: alaposan felkavarta a cseh irodalom állóvizét.

A regény hősnője, a negyvenéves Lucie, ahogy mondani szokás, rendezett anyagi és családi körülmények között él. Van férje, akivel annak idején osztálytársak voltak, van egy egyetemista lánya, van állása, értelmes, kedvére való munkája egy kulturális folyóiratnál. Aztán egy napon történik valami, ami egyszer s mindenkorra véget vet ennek a látszólagos idillnek. Luciének interjút kell készítenie egy leszbikus párral: mohó izgalommal és borzongva hallgatja egyszerre idegen és ismerős történetüket. A látottak és hallottak annyira felkavarják, hogy még aznap este Prága egyetlen leszbikus bárjában köt ki, ahol megismerkedik Magdával. Szerelem első látásra. Igenis, létezhet ilyen két nő között is. Illetve nem is szerelem ez, hanem végzetes vonzalom, pusztító szenvedély. Hiszen Magda, az üresfejű és hidegszívű, puccos és önző, műveletlen kisvárosi recepciós nem Lucie szívét és lelkét hódítja meg, hanem a testét és érzékeit. Luciének rá kell eszmélnie, hogy egész eddigi élete hazugság volt, hogy az, ami most történik vele, nem előzmény nélkül való. Csak ő valódi vágyait, érzéseit énje legmélyére zárta, pontosan úgy, ahogy kamaszkori szívbéli barátnőjének írt szerelmes leveleit süllyesztette egy nagy fekete doboz legeslegaljára. Ám Lucie most előveszi a dobozt…

Brabcová rendkívül érzékletesen, s ugyanakkor mértéktartóan, míves eleganciával megírt regénye nem csak egy, még napjainkban is botránykőnek számító kapcsolat izgalmas-izgató története, a másság manifesztuma. A Gyöngyök éve lényegében az ember – minden ember – identitáskereséséről szól, arról, hogyan keressük meg és vállaljuk önmagunkat, mégha ehhez gyötrelmes utat is kell bejárnunk – különben nincs értelme az életnek.
(Forrás: www.moly.hu)

Előzmény, avagy ami kimaradt, meg a többi.

Vizsgaidőszak, azt hiszem ezzel elmondtam mindent. 

De azért, hogy a kedves olvasókat se hanyagoljuk el, egy pár soros bejegyzéssel untatnám, avagy pezsdíteném fel a népet. 

Terveim nem úgy alakultak születésnapi összejövetelemet illetően, mint ahogy elképzeltem, de talán ennek köszönhető, hogy az egyik legszebb estémet.

Előzmény következik:

Sok minden megadatik számunkra az életben, majd jóformán elfelejtődnek ezek a dolgok, elhanyagoljuk őket, aztán ha már nincsenek, akkor vesszük csak észre milyen értékesek is számunkra. 

Nincs ez másként az emberi kapcsolatoknál sem, míg azt hisszük minden a legnagyobb rendben folyik, nem figyelünk oda rá, addig lehet h elsiklottunk egy apró részlet felett és csak akkor vesszük észre, mikor túl késő. 

Azt mondják, az idő mindent begyógyít, nos, ez nem igaz, legalább is szerintem nem. Az idő csak egyvalamire jó, tanulni és feledni. Tanulni a hibákból és mindezt elfelejteni. 

Egy hűvösebb estén - miről már olvashattatok is, néhány bejegyzéssel korábban, a The Help cím alatt - történt minden. Születtek és szűntek meg dolgok. A születésről olvastatok, azonban hogy mi szűnt meg, avagy mi sem, arról mind idáig nem szóltam. Ennek is megvan az oka. 

Mielőtt Klausszal találkoztam volna, Daniellel voltam moziban. Az ezt megelőző estén, Daniel azt mondta beszélnünk kell valamiről, és mind tudjuk, hogy ez soha nem jelent jót. Türelmesen kivártam az időt, hát ha rátér a lényegre, végül nekem kellett rákérdeznem, először, másodszor, majd egy sikeres harmadik alkalommal is. Éreztem, hogy van valami, ismerem már annyira, hogy tudjam, de mikor elmondhatta volna, azt mondta, hogy csak fáradt volt és igazából nincs is semmi. 

Ez rosszul esett, mert szerény véleményem szerint, nem hívjuk fel a figyelmet egy problémára, ha az valóban ne lenne. 

Hiába minden unszolás, nem került sor problémafeltáró beszélgetésre, ami akkor jól meg is ölte a hangulatomat. Nehéz volt beszélgetést kialakítani kettőnk között, így csendben ültünk egymás mellett. Jómagam ekkor kezdtem el Klausszal társalogni és beszéltük meg az estét. Tudtam, hogy illetlenség és biztosan nekem is rosszul esne, ha Daniel viselkedne így, de miért erőlködjek, ha egyszer nem. Ha nem hát nem.

No, ezen az estén beszéltünk utoljára, egészen május hetedikéig. Se telefon, se SMS, se Facebook üzenet, se semmi. Egy hónap ment el úgy, hogy senki nem tud a másikról és a hajlandóság sem volt jelen a békülésre. Mondjuk, békülésnek sem nevezném, tekintve, hogy összeveszés sem volt. 

Eleinte még könnyen ment, mindig volt mivel elfoglalni magam, így különösképp nem jelentett nagy megpróbáltatást. Hetedike előtti egy két hétben viszont annál rosszabb. Borzalmasan éreztem magam, egyik este, amit azt hiszem írtam is az érzelmeket kívül tartó falam összeomlott, ezzel a hatalmas áradattal nem tudtam megbirkózni, így fizikai tünetekkel reagált a testem. 

Ezután ismét jobban lettem, de még mindig nem voltam az igazi. 

Olyan deviáns viselkedéseken gondolkodtam, amikben kicsiny hazánk a Top10-ben szerepel. 

Végül eljött a hetedike, ez volt minden reményem, ahogyan Leila hercegnőnek Obi Wan. Kaptam tőle egy SMS-t, elsőként, születésnapomkor. Már előre elterveztem, hogy ha ír, akkor felhívom, de azt nem hogy mit is fogok mondani. 

Még nem is tárcsáztam, de már azt hittem, hogy szívrohamot kapok. Nagyon izgultam, el sem tudom mondani mennyire.

Felvette.

Hebegtem, habogtam, de szerencsére ő elgurította a beszélgetés fonalát, ami jó két órán keresztül tekeredett le és még így is maradt a gombolyagból.

Ennek az estének köszönhetem, hogy ismét beszélünk, hogy ismét értelmet nyert mindaz, amit eddig tervezgettem.

No de mi is volt a nem szülinapi összejövetelen? 

Előző este tömeges Muffin készítés és munka jellemezte a napomat, "bulit" megelőző órákig.

Meredith felajánlotta, hogy alapozzunk náluk, majd onnan menjünk el valahova bulizni. Így is lett. 

Megelőzőleg én meghívtam Danielt is, hogy ha van, kedve csatlakozzon hozzánk. Nem tud jönni, ahogy mondja, no, sebaj, majd máskor. 

Sejtettem, hogy valami nem okés itt, furcsán viselkedik a jónép, akiket meghívtam. Kétszer megerősítettek abban, a tudtuk nélkül, hogy Daniel lesz a szülinapi meglepi. 

Saját magam pedig minden egyes nap lebeszéltem a kis agyacskámat, hogy úgy sem fog jönni, végül el is hittem, de azért mindig ott motoszkált bennem, a kellemesebb verzió.

A party estéjén, pedig aztán ha nem kérdezek rá, akkor is kiderült, hogy tényleg jön. Örömittasan ujjongtam magamban, majd mikor Meredith magamra hagyott pár percre, elsírtam magam, aztán mint Bree a Született Feleségekben, mosolyogva sétáltam ki igaz, nem a mosdóból, hanem a szobából és köszöntöttem a vendégeket.

Két szó, ami nem szorul magyarázatra: házi pálinka

Megadta a kezdő lökést, egészen a Corvin tetőig, ahova én soha nem akartam felmenni, még is ott kötöttem ki. 

Tudni illik, ahhoz, hogy el tudjam egy ilyen helyen engedni magam, ahhoz sok alkohol kell, amit jelen esetben nem vettem magamhoz, mivel gyógyszert szedek, amire nem igazán tanácsos inni, meg nem is akartam totál részeg lenni. 

Az este jól indult, remekül folytatódott és csodásan végződött. Mindannyian Meredithnél aludtunk, ugyanis erőnk nulla volt, hazamenni. 

Ím, így töltöttem be a huszadik évemet, egy újabb x-szel gyarapodtam, de ez még mindig kevés az xXx-hez. :D

Továbbá köszönöm a sok-sok üdvözlést, köszöntést, levelet, üzenetet és minden egyebet. :)

A legjobbakat kívánom mindenkinek, a vizsgázóknak sikerekben gazdag vizsgaidőszakot. :)

J.Q.

Tizenkilenc meg egy, az húsz.

Szörnyen érzem magam. Elfelejtettem. Nincs mentségem. Kövezzetek meg.

Erre a posztra akkor kellett volna sort keríteni, mikor aktuális volt, de az egész blog dolgot, valamiért mindig májushoz kötöm. Pont egy hónapja volt, hogy az első bejegyzésem napvilágot látott.
Utólag is Boldog Születésnapot Jacob!
De, hogy miért is most jutott ez eszembe? Egy évvel lettem öregebb a mai napon, erről eszembe jutott, hogy a blog is lassan egy éves lesz. Gyorsan meg is néztem, hogy mikor, így szembesültem azzal, hogy erről már lecsúsztam.
Remélem Jacobot ki tudom engesztelni valami kis ajándékkal. :P

Ennyi elég is a mostani bejegyzésre, még ajándékot is kell vennem, tanulnom is kell, holnap vizsgázom Pszichológiából és Élettan-Kórélettanból...

Kívánok mindenkinek csodás napot!
J.Q.

Varázsló mágia nélkül

Azt se tudom, hol kezdjem. Rég hallattam magam felől, sok minden is történt az óta. De talán ott ahol legutóbb abbahagytam. 

Korábban előrevetítettem, hogy megalakult egy egyetemi meleg kör a Semmelweis diákjainak gondozásában. A csoport célkitűzése, hogy egy olyan közösséget, hozzanak létre az egyetem diákjainak, ahol igazán otthon érezhetik magukat. Tudomásunk szerint, az egyetemen nincs más hasonló LMBT kör, így „ismerkedési lehetőséget kívánunk nyújtani az egyetem LMBTQ fiataljainak, hiszen fontos, hogy a nap, mint nap együtt tanuló, egy intézményben tevékenykedő LMBTQ egészségügyi hallgatók megismerjék egymást”.
Személy szerint úgy látom, ha továbbra is ilyen lelkesedéssel és kitartással folynak a dolgok, akkor akár egy igen nagy közösséggé is kinőheti magát ez az egész.
Jómagam is tagja vagyok a közösségnek, az eddigi üléseken is részt vettem, most pedig indulok, a kulturális szervező címért. Hamarosan elkészül a honlapunk is, így aki szintén az egyetem növendéke és szeretne köreinkhez csatlakozni, az könnyedén megtehesse.

No és hát a magánéleti beszámoló sem maradhat el. Mindenre nincs idő, így csak bizonyos eseményeket emelnék ki.

Kezdjük egy kevésbé kellemes eseménnyel. Az elmúlt hetekben sokat voltunk együtt Klausszal, többször is nála aludtam. No, egyik ilyen ott alvás alkalmával, elmentünk a Mystery Bárba, ahol is Klaus bemutatott néhány ismerősének. Maga a hely nem túlságosan nagy, viszont a hangulat igen kellemes. A pultos/csapos/tulaj pedig eszméletlen jó arc. Ezen az estén Jäger akció volt (1=2), erre mi azért ráalapoztunk keveset. Mint azt sikerült kitapasztalnom, ha fáradt vagyok, nem ettem, akkor csak mértékkel szabad innom. Nem voltam épp szavak embere aznap este. Jóformán csak ültem és tartottam a fejem, ami azért kellemetlen, mert nem így terveztem a bemutatkozásom Klaus barátainak. Mindegy, majd legközelebb odafigyelek az ilyen apróságokra.

Klaus és köztem, azt hiszem a legnagyobb problémát a kötődés fogja jelenteni. Ő ugyanis nagyon tud kötődni, én viszont ennyire nem, vagyis igen, de az már erőlködés lenne, az meg nem tesz jót egy kapcsolatnak. Nem vagyok tisztában a saját érzéseimmel, ami sokszor megbolygatja a rendet. Azt tudom, hogy nagyon szeretek vele lenni, kedvelem minden együtt eltöltött percet.
Viszont a jóból is megárt a sok, szokás mondani, nos, ez itt sincs másként, nekem kell a szabad tér, kell, amikor csak egyedül vagyok. Mostanában ez nem nagyon volt meg, minden percemet emberek között töltöttem, amitől kicsit be is sokalltam. Mindez pszichésen kihat a közérzetemre. Az elmúlt napokban felborultak a mindennapjaim. A rosszulléteim mindennaposak voltak. 

Eddig bírtam, vasárnap sikerült kicsit csak magammal foglalkozni, egyedül voltam, olvastam, filmet néztem, forró fürdőt vettem. Míg tartott jó volt, de aztán másnap megint ugyan ott voltam. A tegnapi napon a már megszokott módon alig bírtam felkelni, de most már annyira rosszul éreztem magam, hogy minden programomat le kellett mondjam. Egész napomat itthon töltöttem, így volt alkalmam elintézni az itthoni dolgaimat. Végre fellélegezhettem. A ma reggeli ébredésem végre kellemes volt, energikusan indultam neki a napnak.

Egy másik esemény, amin részt vettünk az egy Salsa alap kurzus volt. Klaus és barátnője Christina, valamint jómagam és barátnőm Meredith kis késéssel, de odaértünk a kezdésre. Hogy hogyan is jött az ötlet? A BOA (Biofizika és Orvostechnikai Alapismeretek) tanárunk egyik előadásán megemlítette, hogy hát ő ilyesmit is oktat. Mi kaptunk az alkalmon és elmentünk. Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, hogy jól éreztük magunkat. Még az én bot lábaim is elsajátították az salsa alapjait.
A tanár úr a végén odajött hozzánk, látszott rajta, hogy zavarban van, nem is kicsit. Minden esetre jó volt, bár én hosszú távon nem űzném ezt a sportot.

Könyvfesztivál. Nos, ez egy igazi erőpróba volt számomra, annyi jó könyvet láttam, mind az újak, mind a régiek közül, hogy már-már a kezemet rágtam kínomban. Egyik barátnőm révén megismerkedtem, egy szerkesztővel, bloggerrel is. Még csak meg sem szólalt a csaj, én már akkor imádtam. Hihetetlenül energikus, értelmes, nyílt látókörű. Mosolya és beszéde megbabonázza az embert. Blogot is cseréltünk ezen találkozó alkalmával, őt is megtaláljátok itt jobb oldalon az olvasottak listájában. A legjobb barátaimról ír, a könyvekről. Ahogy írásait olvasom, látom magam előtt, mint ha csak ő mondaná és ez még nagyszerűbbé teszi számomra írásait. Mostantól, ha kritikát, ajánlást keresek, tudom hova kattintsak.
Valamint még egy Bloggal is bővült a lista, Meredith álmokkal teli pompás világának elbeszélésével.

És még egy rövid számadás a Meztelen férfi kiállításról. Blogger találkozó keretein belül sikerült meglátogatnunk a Ludwig Múzeum időszaki kiállítását, mely azt kívánja bemutatni, hogyan változott a meztelen férfi ábrázolása az idő folyamán. Voltak igazán művészi alkotások is a sok –számomra kicsit érthetetlen - kép között. Igaz másik irányban indultunk neki a kiállításnak, így előbb nézelődtünk, aztán olvastuk, hogy mit láthattunk. Ajánlom a kiállítást, mert egy egészen más élményt nyújt, mint mondjuk egy Rembrandt kiállítás. Akit bővebben is érdekel, az a fenti linken tájékozódhat, jegyárakról, nyitvatartásról és a többi kiállításról is. Azért figyelgettem a környezetünket is, a látogatók többségét az idős hölgyek és a melegek alkották, de a művészeti iskolák növendékei is jelen voltak szép számmal.
A kiállítás után egy étteremben pihentük ki a látottakat. Nagyon finom házi limonádé és mesés ebédünk mellett egy jót beszélgettünk. Ismét csak szembesültem, hogy milyen kicsi a világ. De még mindig nem tudom miért lepődök meg ezen. :)

Ja és itt meg kell említsek egy képet, ami a kiállítás alkalmával előjött, nem mellesleg egyik kedvenc képem is. Íme:

A félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy eddig még nem ettem meg senkit, aki levelet írt volna nekem, szóval, aki úgy érzi, az írjon bátran. Maximum egy finom ebédem lesz. :D

GeekLine
Mindenféle kommentelés, magyarázás nélkül egy együttest szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Biztosan többen ismeritek őket, főleg hogy mostanság elég sokszor vannak a toplistákon, most még is kiemelném őket. Mostanság igen csak megkedveltem a csapatot. Eddig egy két számukat hallgattam, most már a teljes albumot beszereztem és egyszerűen mesés. Ők a Bastille. Egyik, na jó, két kedvencemet tőlük ide is biggyesztem a végére. 

No, de ennyi elég is egy bejegyzésre, még a végén elunja magát a kedves olvasó.
Legyen szép napotok! J.Q.

A forgatókönyvíró sem szívbajos...

Mai bejegyzésem keretein belül egy újabb GeekLine részt is megvalósítanék, melyben kicsit a 4DX moziról írnék. De kezdjük is az elején…

Klausról már olvashattatok előző bejegyzésemben, most ismét egy közös programunkról számolnék be, azaz napunkról, mert jóformán reggeltől estig együtt voltunk.
Csütörtökön, azaz tegnap a Croodék című animációs filmet néztük meg, a már nem új keletű 4DX moziban. 

GeekLine követkzik:
A film, aranyos, remek poénokkal teletűzdelt, kicsiknek és nagyoknak egyformán élvezhető.
A mozi terem nem sokban különbözik a már megszokottól, csak a székek mások, mivel nagyobbak és szerintem kényelmesebbek. Tudom, hogy nem olyan rég hozták be Mozi szinten ezt az új technikát, de ez nem egy forradalmi újítás, így a kisebb hibákat, amik előfordultak a film végén, nem igazán értettem. Korábban voltam már ilyen moziban, itt Magyarországon, ott annyi volt a különbség, hogy be is kellett magunkat kötni, mivel a székek nagyon kilengtek. Itt ilyen nem volt, pont annyira mozognak a székek, hogy kapaszkodás nélkül is kényelmesen végigülhető. A székek nem csak mozognak, de több ponton is rezegnek. Kis szelepek vannak beépítve a fejtámlákba, ami levegőt illetve vízpermetet fúj. Ennek csak annyi a hátránya, hogy hangja van, amit nem tud elnyomni a film hangja, ennek ellenére jópofa dolog, mikor valaki a vízbe ugrik és mi magunk is részesülünk a vízpermetben. A székek mozgása többnyire a kameramozgást követi, ami nagyon élvezhető egy autós üldözésnél vagy repülésnél. Villámlásoknál a teremben is felvillannak vakuk, stroboszkópok, füstnél, ködnél, a füstgépek lépnek életbe, míg szél esetén a ventilátorok  Szagok ennél a filmnél nem igazán voltak. Egyébként a vége felé az egyik szék szelepje meghibásodott és egyfolytában fújta a levegőt, kicsit zavaró volt. A széksorok között nagyobb távolság van, így biztosan nem fog senki senkit rugdalni. Itt a popcorn illetve más egyéb ételek fogyasztása annyira nem javasolt, mert egy hirtelen rántásnál a földön köthet ki, mint ahogy aznap sok embernél így is történt.

Összegzésképp, aki még nem volt ilyen moziban mindenképp próbálja ki. Én egy Imax vásznat még el tudnék képzelni hozzá, hogy még tökéletesebb legyen az élmény. Van még mit kiküszöbölni ezzel a 4DX-szel, de idehaza még gyermek ez az újdonság, ezért még elnézzük a bakikat.

Mozi után hajókáztunk egyet a BKV hajóval, amin most talán mi voltunk egyedül. Út közben egy kérdőívet is kitöltöttünk egyik ELTE karos hallgató szakdolgozatához, no, hát a kérdőív nem volt valami jól megszerkesztve, de ez már nem a mi gondunk.
Hajóról metróra szállva bevásároltunk egy közös sütés-főzéshez. Fent a lakásban a pizzára várva elkezdtük megnézni a Star Wars-t, elejétől az utolsó részig, de az „ebéd” elfogyasztása után az ágyra leheveredve el is aludtunk. Igaz csak egy fél órát szundítottunk, de kellett ez a kis relax, főleg, hogy későn feküdtem előző este és még korán is keltem, így a beszédem több ponton is zavaros volt.
Az ezután következő részt átugranám, nem történt semmi olyan, ne tessék félre érteni.
- Nem akartam elsietni a dolgokat, elvégre, alig egy hete ismerjük egymást. -
Egészen odáig mikor a desszert készítéséhez is hozzákezdtünk, melynek a recept alapján nem túl fantáziadús angol neve van: Apple Crumble. Egyszerű, de nagyszerű süti, igaz csak megkóstoltam, de igazán finom volt.
Közben videókat néztünk szalagavatóról, youtuberól.
Klaus rendkívül figyelmes, sokszor meg is csíptem magam, hogy biztosan nem álmodom és ez a valóság.
Remekül éreztem magam, sőt, fantasztikusan. Azt hiszem egy remek ember társaságára, barátságára, támogatására, figyelmére és majd még meglátjuk mire tettem szert.

Valóban gyorsan peregtek az események, ami kissé szokatlan, de egyáltalán nincs ellenemre, csak tényleg furcsa, hogy ismerősből, barát, majd barátom lett, ily rövid idő alatt.
Minden esetre velem madarat lehet fogatni mostanság, el vagyok varázsolva, nem is tudom mi lesz ha zongorázni fog nekem. :)

Következő bejegyzésem alkalmával egy Semmelweises frissen alakult egyetemi kör megalakulásáról írok.
Így a végére pedig két zenét is belinkelek, melyeknek olyan mondanivalójuk van, amik részben aktuálisak, és az első, egyik kedvenc klipem, igaz elég rossz a minősége, de jobb verzióban nem találtam meg.

    

Legyen szép napotok! J.Q.

The Help

GeekLine

Ahogy azt korábban már előrevetítettem, alakulóban van egy rendszeres rovat. Ez lett a GeekLine. Ezen cím alatt olvashattok filmekről, sorozatokról, applikációkról, könyvekről, zenéről, technikai eszközökről és sok, hasonló, más témáról is.

Kezdjük is egy filmmel: a burok, azaz már megint bedőltem, annak, hogy S. Meyer tud izgalmas regényt alkotni.

Elkezdtem olvasni a könyvet, mert az előzetes igazán megfogott. Befejezni ugyan nem volt időm, mert sok minden összejött a hetekben, de most hogy láttam a filmet nem is bánom, hogy befejezetlen, sőt most már az is marad. A trailer tele van akcióval, ami eszméletlenül megtévesztő. A film a monotonságával két órán keresztül untatja a nézőt. Annyira semmi akció, izgalom nincs benne, hogy az szabályosan fáj. Megpróbáltam aludni a filmen, de még az sem jött össze. Több szót nem is fecsérelnék rá, mert felesleges, háttérzajnak is unalmas lenne, így nem javasolom a megnézését, moziban semmiképp.

No és akkor most jöjjön egy kis beszámoló is.

Coopernek köszönhetően megismerkedtem egy egyetemi meleg kör tagjaival, ennek előzménye volt a honlapjukon való regisztrálás, majd az azt követő személyes találkozó. Erre került sor a pénteki napon. A Club93 nevezetű kávézóban és étteremben gyűltünk össze. Összesen öten voltunk, hárman újonnan csatlakozók és kettő már régebbi tag. Megismerkedtünk egymással, mindenki mesélt magáról, miközben italainkat fogyasztottuk. Nem részletezném, hogy ki mit mesélt, meg egyebek, jó hangulatban telt, ennyi a lényeg.

Az est során felvetődött az ötlet, hogy menjünk át a közeli buliba, ami ha jól értettem valami új keletű dolog. Így is történt átsétáltunk a szórakozóhelyre, igen ám, de a helyszínen egyetlen szabad asztal nem volt, azt is, ami épp felszabadult, elpakolták a rendezvény miatt, amire mi is érkeztünk. Elvileg tízkor már a buli lett volna, de tizenegy környéken még semmi nem volt. Mindegy végül sikerült levadászni egy éppen felszabaduló fotelt.

Mikor épp a fotel irányába tartottam észrevettem a pultnál egy srácot, tessék úgy elképzelni, mint a filmekben, mikor lelassul az idő, te továbbhaladsz a célod felé, miközben végig tekintesz az illetőn, no, ez is hasonlatos volt. Nagyon régen éreztem már ilyen késztetést, hogy mindenképp meg kell ismernem.

Végül is mázlim volt, mert csoportunk egyik tagja ismerte és közénk invitálta, így nyílt alkalmam szoba elegyedni vele. Igaz nem sokat tudtunk beszélgetni, de ennek is nagyon örültem.

Nevezzük Klausnak, ő az est folyamán a nagy tömegre való tekintettel átkerült egy másik asztalhoz, amit kicsit sajnáltam is, de a késztetésnek eleget téve, legalább a nevét megtudtam és, hogy ugyan azon egyetemen tanul, mint jómagam.

Ahogy közeledett a hajnal a társaságunk fogyatkozni kezdett, hamarosan már én is távozóban voltam, tekintve, hogy már csak az éjszakai tömegközlekedést tudom igénybe venni, illetve nem is így készültem, de örültem, hogy nem hagytam ki az estét.

Másnap sokszor eszembe jutott Klaus, azzal a kis fura érzéssel, ami a buliban is megvolt. Gondoltam megkeresem őt az internet segítségével; így is tettem. Nem kis energia befektetéssel megtaláltam, ami nem volt könnyű, mert a vezetéknevét nem tudtam.

Mivel az érzés még mindig ott motoszkált bennem, vettem a bátorságot és ráírtam. Választ is kaptam, majd ezzel elkezdődött egy beszélgetés, minek során kicsit többet megtudhattunk egymásról.

Ezen szombati beszélgetéseknek, amik vasárnapra nyúlnak át, lett eredménye egy találkozó a hét utolsó napjának estéjén.

Sétával indítottunk, beszélgettünk. Csípősen hideg volt, de nem szegte kedvünket az idő. Úgy vélem igazán jó hangulatban telt az este, útközben még egy pizzázót is meglátogattunk, majd elindultunk egy éjjel nappali kisbolthoz. Ezen az úton belebotlottunk egy idős hölgybe, aki a földön feküdt, testpozíciójából ítélve eleshetett. Mivel mindketten egészségügyben tanulunk, azonnal a segítségére kéltünk. Sikerült talpra állítanunk. Noha meg tudott állni a saját lábán beszéde kissé zavaros volt, de kommunikációra még képes volt, megkérdeztük, hívjunk-e mentőt, azt felelte nem kell. Rendben, akkor hazakísérjük, az alkoholtól erősen mámoros nénit. Nagy nehezen sikerült kiszednünk belőle hol lakik. Nem is lakott messze, de az épületbe való bejutással gondjaink akadtak, mert nem tudta a kapukódot. Felcsengettünk a lakásába, de nem érkezett válasz, majd másik két lakással is próbát tettünk, ahonnan szintén nem érkezett válasz. Mondjuk nem is várhatja az ember éjfél környéken, hogy valaki ajtót nyit. Végül is rendőrt hívtunk, akik nem siették el a dolgot, csaknem átfagytunk, de a nénit nem hagyhattuk magára. Eközben a néni előhalászta a kulcsát, amivel sikerült bemenni az épületbe. Míg Klaus kint megvárta a rendőröket, addig én felkísértem Ilonát, aki nem volt valami rétegesen felöltözve. A hölgy tudata egyre tisztább volt, így könnyen feljutottunk a lakásába. Alig hogy felértünk meg is érkezett a rendőrség, felvették az adatainkat, és gondjaikba vették a nénit.

Megköszönték a segítségünket, majd el is engedtek bennünket. Lehet, hogy ha mi nem segítünk Ilonán, akkor a kihűlés vitte volna magával.

Ekkorra már annyira fáztam, hogy remegtem, de ugye még haza is kellett jutnunk, ami már az éjszakai járatokra korlátozódott. Lent a kapualjban megöleltük egymást, aminek a következménye egy csók lett.

Ezzel a kis élménnyel vártuk meg az éjszakai buszainkat, teljesen átfagyva. De még így sem ment el a jókedvünk. Szerencsére a pályaudvar váróterme még nyitva volt, így kicsit felmelegedhettünk, míg be nem zárt.

Hazatértemkor, ahogy minden végtagom kezdte visszanyerni életképességét úgy eszméltem fel fokozatosan, hogy mi is történt az est folyamán. Sokára is aludtam el, mert folyamatosan újra és újra lejátszottam magamban az eseményeket. Végül a fáradtság győzött…

Remélem a történet folytatódik, legyen mindenkinek szép hete! J.

Bejegyzés 2.0

Mai bejegyzésemet egy találkozó beszámolójával kezdeném...

Történt ugyanis, hogy - nevezzük őt Coopernek - írt nekem egy e-mailt, amire én örömmel válaszoltam is. Ezzel a folyamattal elkezdődött egy beszélgetés, megismerési folyamat. Felmerült aztán a találkozó ötlete is, amit nem utasítottam vissza, tekintve, hogy igen szimpatikus az illető. Erre a találkozóra került sor, a tegnapi napon. Kellemes meglepetésként ért, hogy Cooper élőben helyesebb, mint az gondoltam. Beültünk egy kávézóba, ahol kellemesen elbeszélgettünk. Legalább is részemről kellemes volt, az hogy ő hogy érezte magát, azt nem tudom, bár lehet kicsit megrémisztettem a sok sületlenséggel, amit összehordtam. Erősen kellett koncentrálnom, amikor beszélt, mert elég halk a szava járása, főleg az én fülemnek, de nem okozott különösebb problémát a megértésében. Örülök, hogy megismerhettem.

Remélem továbbá, hogy nem ez volt az első és egyben utolsó találkozónk. Mondjuk már szó volt a következő programról is, ami egy stand up comedy lenne, melynek szakmába illő Subduralis Hematóma a címe. Ez az egyik kedvenc szavam, meg ne kérdezzétek miért, így aztán nem is gondolkoztam azon, hogy elmenjek-e, főleg ha ilyen kellemes társaságom lesz. J

Egyik nap azon gondolkodám, miként fejlesszem blogomat, végül is ott lyukadtam ki, hogy egy rendszeres rovatot kellene bevezetnem, ami kicsit eltér a blogtól, de továbbra is Jacob keze ügye van a dologban. Így esett a választásom egy olyan rovatra, amely kicsit belenyúl mindenbe, könyvekbe, filmekbe, technikai dolgokba, zenékbe és hasonló nyalánkságokba. Következő bejegyzéssel ezt a rovatot fogom életre kelteni, de hogy mi lesz a témája, azt nem árulom el, már csak azért sem, mert magam sem tudom, mi lenne az. Van egy két ötletem, de nem tudom, melyiket valósítsam meg, aztán az is lehet, hogy mindegyiket.

Igaz, mostanában kicsit elfoglaltabb vagyok, ugyanis elkezdtem dolgozni, egy pénzügyi cégnél. Noha, még csak tanulom a dolgokat és vizsgáznom is kell, mielőtt önállósodhatom, egyre többet és többet tanulok, ami azért is jó, mert a saját pénzügyeimben is tudom ezeket a dolgokat hasznosítani.
Ugyanakkor az informatikához kicsit többet értően, vállaltam néhány korrepetálást, illetve a saját évfolyamomon belül a házi feladatok elkészítését is, amivel némi plusz bevételhez is jutok.

Egyszer Éva párja, azt mondotta, hogy amikor én jó időt kívánok neki, az mindig be szokott jönni, nem tudom megvan-e még ez a képességem, de reménytelien kívánok mindenkinek napsütéses órákban gazdag szép napokat!